A nyári forgatag legvagányabb pólói, egy komoly(an) tervezőtől
„A divat elmúlik, a stílus örök!” – Yves Saint Laurent mondását tartjuk a leginkább felvehetőnek most, hogy legújabb kollekciónkat mutatjuk be nektek, az Autistic Art branden keresztül.
Mi úgy gondoljuk, hogy a stílusod lehet egyedi és utánozhatatlan azzal együtt is, hogy színes, máshoz nem hasonlítható és vidám!
Kalocsai Nóra a Miskolci Autista Alapítvány lakóotthon szinte állandóan rajzolgató lakója. Ő akkor érzi a legjobban magát, ha hagyják alkotni. A rajzolásban teljesedik ki, azon keresztül mutatja be helyét a világban. Nórit valós kapcsolatai inspirálják, az élő történetek, amelyek megesnek vele napközben, amíg rajzolgat, vagy barátaival tölti az időt az otthonban.
Nóri otthona egy a 11 lakóotthon közül, amelyet kifejezetten autista fiatalok számára találtak ki, és amelyeket egytől egyig alapítványunk támogat, hogy ezek a fiatalok biztonságos és méltó életet jelentő bázisokat birtokolhassanak, ahol a művészeti program keretein belül alkothatnak is kedvükre.
Na de lássuk a pólókat!
Amilyen bolondos az időjárás, legyen tavasz nyár, vagy ősz, pólóra vetkőzünk, aztán hirtelen egy hűvös és kiadós eső kellős közepén találjuk magunkat, de egy biztos, most mindenképpen póló villantó hónapjaink jönnek!
A limonádé – akár hiszitek, akár nem – egy ősi ital. XIV. Lajos nagy kedvence volt, a XVII. századi Párizs pedig csak úgy pezsgett a citromos üdítőt kortyoló nyárban. Nálunk a hungarikumságáról is híres és finom szikvízzel szerették a legjobban, mi pedig most pólón szeretjük! Kalocsai Nóri limonádés kollekciója egy nagy mosolybuborék, garantáltan csinos és egyedi darab minden korosztálynak!
Nézzük tovább a jó idők jelszavait! Cseresznye. Finom, édes, kerek, fülbevaló is lehet, mi az?
Imádjuk a cseresznyét, és megmutatjuk azt is, milyen jól néz ki pólón! Öltözzetek cseribe!
És végül, az utolsó nagy fogásunk. Lángos. Méghozzá sajtos-tejfölös. Hát persze, egy egész ország kedvence. Valószínűleg Nóri is szereti, mert lángos rajza olyan jól sikerült, hogy muszáj volt viselhető formában is megjelenítenünk!
Minden pólónk kizárólag organikus pamutból készül. A Kalocsai Nóri féle sorozatunk limitált darabszámban elérhető, háromféle női és férfi méretben, különböző színekben.
Még valami! Tudjátok, miért hívjuk ezeket ÜGYes pólóknak?
A ’Legyél Te is ÜGYes’ közösségi adománygyűjtő programunk, melynek résztvevői azok a magánszemélyek, magánszemélyekből álló baráti közösségek, munkatársak, akik részvételükkel, az Autistic Art Alapítvány lakóotthonai javára gyűjtenek adományokat saját ismeretségi körükben.
Ha ezeket a pólókat viseled, büszkén lehetsz te is (jó) ÜGYes!
adsz. kapsz. segítesz!