„Sok autizmussal élő ember ‘vizuális gondolkodó’. Én képekben gondolkodom. Nem gondolkodom nyelv segítségével. A gondolataim úgy mozognak a képzeletemben mint a videofelvételek. A képek az ‘anyanyelvem’ és a szavak csak a második nyelvem.”
(Temple Grandin)
Művészeti programunkat kortárs képzőművészeti szemlélettel kifejezetten autizmussal élők számára alakítottuk ki. A rajzterápia lehetővé teszi, hogy fejlődjenek, hogy értelmesen töltsék el idejüket, de még fontosabb, hogy képessé teszi őket arra, hogy megnyíljanak a rajzokon keresztül, amire szavakkal sosem lennének képesek.
Mérföldkövek
Tarr Hajnalka, képzőművész 2010-ben indította el a foglalkozásokat 2 miskolci lakóotthonban. Mára 7 otthonban működik a művészeti program.
A művészeti program alapvető célja a terápia és a tehetséggondozás. Eredményeképp felfedeztünk olyan autizmussal élő alkotókat, akik ugyan önálló életvitelre nem képesek, lakóotthonban élnek, mégis rendkívüli vizuális kiefjezőeszközökkel rendelkeznek.
2010 óta az alapítvány éves jótékonysági aukcióin a művészeti program során készült alkotások (is) kalapács alá kerülnek, a befolyt összeg pedig az otthonok fennmaradását támogatja.
A legfontosabbnak mégis a társadalomformáló hatást tartjuk. Ezért kiállításokon mutatjuk be, hogy az autizmussal élőknek nehézségeik mellett erősségeik is vannak. Hiszen alkotásaik megállják a helyüket akár kortárs képzőművészeti galériában, művészeti vásáron vagy múzeumban. Alkotóink bemutatkoztak többek között a Magyar Nemzeti Galériában és az Art Market Budapesten is.
Autistic Art Rajzgyűjteményünk több, mint 15 000 db-ot számlál.
A legkiemelkedőbb grafikákat 2014 óta az Autistic Art márka termékein népszerűsítjük.