Autistic Art

Hírek / Blog

Megint október, megint Autistic Art, megint aukció!

Ahogy 16 éve mindig, újra együtt lehetünk!
Közeledik az Autistic Art hagyományos aukciója!

Na ne, máris idén van? 

Több mint 100 tétel, köztük a piros sportautó, amiből csak egy van a világon.

Az idei aukciós katalógus talán a leggyönyörűbb, legváltozatosabb mind közül! Büszkék vagyunk rá, hogy az elmúlt 16 év alatt egy kezdeti, főleg barátokból álló támogatói kör mellett az idei aukcióra immár több száz segíteni szándékozó vendéget várunk!  
Pirosas, száguldó ősz vár ránk tehát, amiben tovább él ez a hagyományos, egymásból építkező, megbecsüléssel, tisztelettel és idén különleges lendülettel kísért varázslatos folyamat, amelyben Te vagy az, aki adsz, kapsz, és segítesz! 

Katalógus , tervezte: Sirenuse

Ennek megfelelően úgy próbáltuk összeválogatni az aukciós tételeket, hogy mindenki számára legyen egy kedvenc tárgy köztük, aminél magasba emelheti a tárcsáját. 

Festmények – Keserü Ilona, Maurer Dóra, Klimó Károly, Szűcs Attila, Károlyi Zsigmond, Nemes Csaba, Mátrai Erik, Csató József, Bihari László, Homolya István, Barabás Zsófia, Szőke Gáspár, Schwéger Zsófia, Judith Nem’s, Pető István, Vető Orsolya Lia, Fürjesi Csaba, Nemes Zsuzsa, Horváth Ágnes, Melcher Mihály, Tomasz Piars, aatoth franyo, Erdélyi Gábor, Bernát András, Milasovszky László, Király András

Vegyes technikájú képek – Ember Sári, Vécsei Júlia, Csizik Balázs, Konok Tamás, Rákóczy Gizella, Nótár Imre, Keserű Károly, Bak Imre, Schmal Károly, Radák Eszter, Hencze Tamás, Szász Lilla, Kassák Lajos, Lakatos Renáta, Mihálykó Tamara, Bohus Réka, Parlagi Zsigmond, KOMONKA Textile, Kalocsai Nóra, Neogrády-Kiss Barnabás, Kiss Péter, Anna Mark, Bálizs Mihály, M. Tóth Margit, Szatmári Szabolcs, Pados Zulejka, Czene Márta, Ernszt András, Koós Gábor, Wolsky András, Haász István, Réti Kristóf, Stadtmüller Tamás, Barabási Albert-László

Fotográfiák – Csizik Balázs, Fabricius Anna

Porcelánok – Autistic Art X Zsolnay és Zoltán Gábor autista fiatal

Ruhák – ëviköt és Bihari László autista fiatal, ESZKA

Bútorok – Bernát Julián bútorrestaurátor és Varga Máté autista fiatal, Autistic Art X CANON és Réti Kristóf autista fiatal, Hegedűs Fanni

Jó borok, finom italok  – Jammertal Borbirtok, Glenglassaugh Batch 3. 30 éves

Dísztárgyak – Körei Sándor, Konda Brigitta, Révész Eszter/ Dreaming Threads és Lakatos Renáta autista fiatal, VANDOR studio®, Göncz Dalma, Tarr Hajnalka, Ruzicska Tünde és Lakatos Renáta autista fiatal, Lakatos Ábel és Vreczenár Viktor autista fiatal, BERAT és Pados Zulejka autista fiatal, Self And Scope / Hevesi Annabella formatervező művész és Lakatos Renáta autista fiatal, Ecce HOME és Vreczenár Viktor, Botos Péter, annakatalin, itthon, Békési Ervin

Ékszerek – Király Fanni, Gera Noémi, Jermakov Katalin, Gaál Gyöngyvér, LUIZA jewels, ABAFFY, v e r o n by Veronika Fazekas, Lantos Judit 

Kollekciók – DORIVISY és Anna Daubner Bloom, CAKO x REKAVAGO, Lengyel Zsuzsi & SÜEL, VIKTORIAVARGA, Lengyel Zsuzsi és Thinwood  

Táskák – Hodlik Anna, Enihorn,  PLIÉ

Hangszerek – Squier Mini Stratocaster IL PK gitár X Lakatos Renáta autista fiatal,
Chapman Guitars ML2 Pro gitár X Lakatos Renáta autista fiatal, 

Szobrok – Jakovits József  

Gördeszka – Autistic Art X Ciruskate

Szabadidős program – Autistic Art X Hősök Tere Inkluzív csapatépítés a Hősök Terével Szabó László bivaly farmján

Licit-maraton tétel:  az Autistic Art művészeti foglalkozásainak folytatására

És ami még nem volt… Az idei aukció azért is különleges, mert egyszeri és megismételhetetlen tétellel bővelkedik, egy kerekeken guruló csodával, az Audi TTRS Roadster utolsó itthon gyártott modelljével, amelyet Varga Máté Labirintus című rajza díszít.  Na, igen. Ha bármilyen módon is lenne kedve az embernek elveszni egy labirintusban, akkor csakis egy ilyen mesebeli piros autóval tenné ezt! 

Az autóra előzetes online jótékonysági aukció keretében 2024. október 7-én 12:00 óráig fogadjuk a liciteket. A licitálás október 7-én 20:00 órától élőben vagy online folytatódik az Autistic Art Alapítvány éves jótékonysági gálaeseményének keretein belül. 

16 év a színes kavalkádban – Az elmúlt évek építkezése 

Minden 2008-ban kezdődött, amikor is gondoltunk egy nagyot és “Fogadj be egy művészt és egy otthont” címen elindítottuk első aukciónkat. Ez egy rendhagyó aukció volt, a lényegét tekintve pedig akkori felajánlóink egy-egy fiatal művészen keresztül választhattak ki egy olyan lakóotthont, amit támogattak három éven át. 

Azután 2010-ben megrendeztük az első olyan aukciónkat, amelyen autizmussal élő fiatal képzőművészeink munkáit bocsátottuk kalapács alá, a pompás Műcsarnokban. Az aukció meglepően sikeresen zárult. 

Művészeti programunk  is mindjárt nagykorú, már 16 éves. Ez az összehangolt és közösségépítő munka az a biztonságos keret, amelyen belül azóta is autista fiataljaink folyamatosan növekvő számú művészeti alkotásait értékesítjük éves aukciós találkozásaink alkalmával, illetve folyamatosan online is. 

Az Autistic Art, mint márka 2014-ben indult útjára, hogy mindezt a művészeti kereslet-kínálatot összehangolja.  

A lakóotthonokban működő művészeti projektünk keretein belül elkészült alkotások száma ma már több mint 16.000! 

Nagyon nagy szeretettel várunk aukciós estünkre, de ha valami miatt inkább otthonról követnéd az eseményeket, idén is elérhető lesz online az aukció, facebook oldalunkon közvetlen linkkel érkezünk majd az aukció kezdete előtt, de ezt megelőzően is hírt adunk időben mindenről. 

Típus/modell: AUDI TTRS Roadster quattro S tronic Szín: Tangóvörös metál / fekete vászontető – Varga Máté Labirintus c. alkotásával


#autisticart  #autistaalapítvány  #legyélÜGYes  #ÜGYesvagyok  #adszkapszsegítesz

 

Vissza

Köszönjük a támogatást stratégiai partnerünknek!

Köszönjük a támogatást!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy rendszeresen értesülj az Autistic Art tevékenységéről, s arról, hogyan tudsz Te is segíteni!