Táska kollekció: Táskából jött ölelés
A táskából jött ölelés táska kollekció: Bihari László, ez a fiatal autista alkotó mindent tud az ölelésről és ezt szívesen meg is mutatja nekünk. Apró vonalkákból felépítve a teljességet.
Él Miskolcon egy fiatalember, és ő, amikor csak ideje engedi, rajzol. Ez önmagában még nem is volna olyan különös, sokan szeretünk rajzolni. A hangsúly itt különös helyett egyébként is a különlegesen van. Bihari László rajzai és az Autistic Art jóvoltából a rajzokból készült termékek szokatlanul őszinték, színesek és megindítóak.
Életképek egy táska kollekció díszeként
László ugyanis élete képeit festi meg nekünk, érdeklődő közönségének és vásárlóinak. Szülei, ő maga és saját élményei táplálják a kompozíciókat, vagyis a legbátrabb, leginkább emberközeli formában válik művészetté Bihari László által készített táska kollekció: megosztja velünk legbensőbb titkait, az emlékeit, a gyerekkorából maradt képeit, élményszerű villanásait. Nehéz ügy felvállalni, akik vagyunk. Manapság mindenki küzd ezzel, nem beszélve azokról, akik átlagon felüliek, vagyis különösen különlegesek.
Persze, sokat és sokféleképpen szelfizünk, szívesen láttatjuk magunkat a virtuális valóságban mindannyian, de lássuk be, a festés, rajzolás, az alkotás hosszában és elmélyültségében rejlő erők össze sem hasonlíthatóak egy-egy túlretusált fényképpel.
Bihari László nem szelfizik, ő csak magát adja, pontosan kidolgozva, aprólékos részleteiben megmutatkozva, színek és formák kavalkádjában utat találva, kedvesen és szeretettel tárja szét a karjait ölelést remélve, mint piros pacafigura ebben a rohanó világrengetegben.
A színes elrendezésben általában egy alap formát – kör, négyzet – találunk, amelyet László nagyon aprólékos kidolgozással, vonalról vonalra épít fel. Ezen az alapon helyezkednek el a figurái, most például ez a pirosas, ölelgetni való, talán csodálkozó kisember, talán éppen ő maga.
Az ölelés csodája
Tudjuk, olvassuk a napi rohanás közben, hogy az ölelés fontos. Jobban működünk tőle, szerveinkre is kihatással van, egészséges dolog. Egy ölelés során elsődlegesen az idegrendszerünk simul ki. Egyensúlyba kerül, azután rohamosan elkezd csökkeni a testünkben keringő, stressz-felelős kortizol hormon szintje, illetve megnő a szervezetben a szerotonin nevű boldogság felelősök száma.
A nem elkapkodott ölelés azt az üzenetet közvetíti az agynak, hogy a megküzdéshez szükséges erőforrásai átcsoportosíthatók. Ott van valaki más is, aki viseli a terhünket.
A táska nem csak szép, de természetesen környezetbarát is, sőt, vízálló, könnyen kicsire zsugorítható. Mindösszesen pedig 20 kg súlyt bír el, ami azért gombócból is sok.
Villants Te is egy Bihari táskát és legyél a legkedvesebben menő!
adsz. kapsz. segítesz!