Mihalykó Tamara

Tamara rajzai sajátos keveréke a naplónak, a fikciónak és a fotónak. Tamara kizárólag saját magát vagy a számára fontossággal bíró embereket rajzolja. Ezek az emberek valóságos személyek, és a rajzok jelentős részében Tamara feltünteti a figura mellett az illető nevét is. Ugyanakkor a szituációk, amelyekben ezek a figurák megjelennek, az esetek legnagyobb százalékában fiktívek. Megesik például, hogy a helyszín valós, de a helyszínbe beleágyazott figurák – akik szintén valósak- soha nem jártak ott. A ruháik, a tárgyaik, vagy akár az, hogy egymás kezét fogják, Tamara vágyainak tükörképei. Valós elemekből felépített nagy álom-
kirakó ez, amely a végtelenül személyes és megdöbbentő. Lehetne talán a blue boxban, vetített háttérrel készült filmekre gondolni, vagy akár azokra a papírfigurákra, amelyekre különböző kivágott papírruhákat lehet ráakasztgatni – mindkettő felrémlik Tamara rajzait figyelve. A rajzok Tamara legfontosabb témáit járják körül újra és újra: szerelem, házasság, barátság, séta, diszkó…, szituációk, amelyekben az alkotó olyan szociális helyzeteket él meg, amelyeket valójában soha. Tamara figuráira jellemző, hogy idealizáltak, minden szereplő hatalmas szemekkel, csodálatosan megrajzolt arccal, hajjal néz a papír síkjáról a nézőre, mint egy fotón, amikor
a fotóalany belenéz a kamerába. A figurák tehát gyönyörűek, a legtöbb esetben frontálisan állanak kézenfogva vagy egyedül, csak a háttér, a ruha és a partner változik, az arc mindig az adott karakter vonásait hozza, mint egy séma. Így idővel a néző könnyedén felismeri a figurákat, pár rajz megfigyelése után a nevüket is megtanulja. Tamara rajzai a pontos és realisztikus, illetve az ezzel ellentétben álló idealizált ábrázolás különös ötvözete: adott esetben saját portréjának ugyanúgy része a hatalmas kék szem és a hegyvonal hullámaihoz hasonlító mályvaszínű ajkak, mint az utóbbi felett finoman kidolgozott narancssárga bajusz. Frida Khalo bajuszos önarcképei juthatnak eszünkbe, valahányszor Tamara önarcképeit nézzük. És végül: Tamara ezeket a rajzokat mint egyfajta fotóalbumot magánál hordja, nézegeti,
mintegy a saját álomvilágának képi bizonyítékaként mindaddig, amíg a papír teljesen el nem kopik.