Fogadj be! 2010. jótékonysági aukció

Kiemelkedően magas bevétel az autista alkotók műveiből rendezett aukción

2010. szeptember 26-án második alkalommal került sor a Concorde Csoport és a Mosoly Otthon Alapítvány által közösen indított Fogadj be! program árverésére, melyen rendhagyó módon 18 autista alkotó 100 műve került kalapács alá. Az aukció során több mint 26 millió forint gyűlt össze a támogatóknak köszönhetően, akik a válság ellenére is nagy számban részt vettek az eseményen, és jelentős összegekkel licitálva járultak hozzá a kezdeményezés sikeréhez. Az árverés bevételét az autista fiatalokat gondozó lakóotthonok kapták meg.

Az idei jótékonysági árverés jelentőségét az adja, hogy az otthonokban élő, főként autista alkotók munkái kerültek kalapács alá, akik értéket teremtettek, és maguk is jelentős mértékben hozzájárulhattak otthonuk fennmaradásához.

„Rendkívüli öröm számomra, hogy ilyen szép eredményt értünk el, mert nagyon speciális témát választottunk az idei aukciónak. Hittünk abban, hogy ezek az alkotások, melyek a Tarr Hajnalka által indított művészeti foglalkozások alatt jöttek létre, valódi művészeti értékkel rendelkeznek és érdemes rájuk több figyelmet fordítani. Természetesen ez a mi értelmezésünk, és rábíztuk a kamaraárverés vendégeire, hogy milyen megfontolásból licitáltak a képekre; mert művészetnek ítélték meg, amit láttak, vagy csak a jószándék vezérelte őket. A végeredményt illetően ez másodlagos” – mondta Jaksity György, a Concorde Csoport elnöke.

Az autizmussal élő fiatalok alkotásai Tarr Hajnalka képzőművész segítségével kaptak szárnyra, és olyan erős vizualitást képeznek, mely több intézmény figyelmét is felkeltette: „A konkrét birodalma” címmel rendeztek a Miskolci Galériában egy nagysikerű kiállítást a közös munka eredményéből, amit 2011 májusában egy újabb tárlat követett a Magyar Nemzeti Galériában. Az aukcióra bocsátott alkotások különleges értéket képviselnek. Rendkívüli erejük van, mert kifejezőek anélkül, hogy készítőik célja az önkifejezés lett volna.

Vizualitásukban újszerűek, kirobbanóak és szokatlanok, pedig a folyamat közben éppen a rajzolás tevékenysége adta biztonság az, amit az alkotók keresnek. Számos szakértő valódi műalkotásként kezeli ezeket és a hasonló munkákat, míg mások inkább relativizáló értelmezéssel fordulnak hozzájuk. Bármelyik táborhoz is húz a szívünk: az kétségtelenül elmondható róluk, hogy érdekes és izgalmas kérdéseket vetnek fel a kortárs képzőművészet viszonyrendszerét tekintve.

Tarr Hajnalka megfogalmazása szerint „ami minden műben bizonyossággal megjelenik, az a – számunkra– megdöbbentő koherencia és rendezettségre törekvés, ami e tehetséges fiatalok, felnőttek mindennapjait övezi. Azt is mondhatjuk, hogy egyfajta reflektív művészetet képviselnek – anélkül, hogy bármire reflektálni akarnának, és anélkül, hogy szándékukban állna művészetet létrehozni…”
Az árverést megelőzően Tarr Hajnalka tárlatvezetésén közelebbről megismerhették a résztvevők az alkotókat és munkáikat, majd – ahogyan 2008-ban, úgy ez alkalommal is -Virág Judit művészettörténész, a Virág Judit Galéria tulajdonosa vezette az árverést Tarr Hajnalka közreműködésével. Petrányi Zsolt, a Műcsarnok főigazgatója az aukcióra bocsátott művekről elmondta: „Ezekről az alkotásokról nehéz lenne megmondani, hogy kortárs művek–e vagy sem: érzékenységük, érzelmességük és anyaghasználatuk miatt bármely magasművészeti alkotással felveszik a versenyt.”

Fogadj be! 2010 Jótékonysági Aukció – kisfilm
Fogadj be! 2010 Jótékonysági Aukció – összefogalaló