Az autizmust megközelítőleg 70 éve ismerjük, visszatekintve azonban bizonyítható, hogy korábban is jelen volt, csak nem tudtunk róla. Az autizmussal kapcsolatos ismereteink, tudásunk folyamatosan bővült az elmúlt évtizedekben és bővül továbbra is.

Az autizmust az agy veleszületett fejlődési zavara okozza, ennek hátterében döntően genetikai tényezők és részben az idegrendszert ért károsító környezeti hatások állnak.
A fejlődési eltérés, különböző mértékben és formában, de mindig érinti a kölcsönös kommunikáció és társas viselkedés területét, továbbá együtt jár a gondolkodás és viselkedés rugalmatlanságával, valamint a környezet ingereinek eltérő észlelésével.

  • Az autista ember nehezen alakít ki kapcsolatokat, nem észleli megfelelően a többi ember érzéseit, nem érti a szociális elvárásokat. Gyakran ragaszkodik a megszokott rutinhoz, az azonossághoz.
  • Néha nem tanul meg beszélni, vagy a beszéd gyakran szokatlan (pl. visszhangszerűen utánoz, szokásostól eltérő hangmagasságon beszél, egyetlen témához ragaszkodik).
  • Az autizmussal élő emberek az átlagostól eltérően értelmezik és dolgozzák fel a környezetükből érkező fizikai (íz-, hang-, szag-, képi és tapintási) és szociális ingereket. Ennek következtében gondolkodásuk, válaszaik és viselkedésük is sokszor különbözik a megszokottól.

Az autizmus az értelmi képességek bármely szintjén előfordulhat, az autizmussal élő emberek egy részénél az autizmus értelmi fogyatékossággal társul.
Az autizmus rendkívül változatos fejlődésben és viselkedésben nyilvánul meg, a korszerű fogalom – autizmus spektrum zavar – ezt a sokszínűséget fejezi ki. Minden autizmussal élő ember más és más, viselkedésük nagymértékben eltérhet egymásétól.

Az autizmus nem ritka állapot, az előfordulási gyakoriság megközelíti az 1%-ot, tehát minden századik ember ennek a tünet-együttesnek valamely formájával él. Fiúk esetében négyszer gyakoribb, mint lányoknál. Magyarországon közel 100 000 ember él együtt ezzel a fejlődési zavarral, jelenleg mintegy egyötödéről tudjuk is ezt.

Az autizmus a mai tudásunk szerinte nem gyógyítható, egy életen át – tehát felnőttkorban is – befolyásolja a személy életét, környezetéhez történő illeszkedését. Az autizmus az esetek többségében korán, két éves kor körül felismerhető. A korai diagnózis lehetőséget nyújt a korai segítségnyújtás megkezdéséhez, mellyel nagymértékben csökkenthetők a következményes nehézségek és a legteljesebb mértékű fejlődés segíthető elő.

Az autizmusból származó nehézségek sajátos szükségletekhez vezetnek, de képességeiknek megfelelő, személyiségüket figyelembe vevő, elfogadó környezetben, az autizmus ismeretén alapuló, az egyénre szabott pedagógiai és pszichológiai
módszerekkel jelentős fejlődés és az életminőség kifejezett javulása érhető el.