Autista fiatalok munkái az Art Market Budapesten

Virtuális valóság segítségével ismerhetjük meg az autizmussal élőket

Virtuális valóság segítségével nézhetik meg fiatal autista fiatalok rajzait a látogatók az Art Market Budapesten. A VR-szemüvegekkel az Autizmus mint metafora című különleges kiállítást járhatják be a művészetkedvelők. A virtuális térben való lét nagyon hasonlít arra, ahogy az autizmussal élők a saját zárt világukban élnek.

Virtuális valóság (VR) szemüveggel a látogatók a külvilágot kizárva egy teljes kiállítást nézhetnek végig az Art Market Budapesten. Az Autistic Art Alapítvány és a Walter’s Cube cég együttműködése keretében az autizmussal különleges módon foglalkozó Autizmus mint metafora című tárlat tekinthető meg digitalizálva.

A tárlatot hagyományos formájában szeptemberig két vidéki helyszínen tekinthették meg a látogatók. A Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros és a székesfehérvári Szent István Király Múzeum közösen megrendezett nagyszabású kiállításán 8 autista alkotó grafikái mellett olyan kortárs művek láthatók, amelyek karakterében megjelennek azok a jellegzetességek, amelyek az autizmus sajátjai is. Ilyenek például az ismétlődő formák, külvilágot kizáró fókusz vagy a lényegtelen kiemelése a lényegessel szemben.

A virtuális térben sétálva azonban nem kell a többi látogatóra figyelni és egészen közelről is meg lehet vizsgálni az alkotásokat. A technológia teljes térbeli élményt nyújt, a látogatók odasétálhatnak a képekhez a virtuális kiállítóteremben.

Kint hagyni a valóságot

„Igazán különleges módja ez a kiállítás megtekintésének: a virtuális valóságban való lét ugyanis nagyon hasonlít arra, ahogy az autizmussal élők a saját zárt világukban élnek, amiből ritkán lépnek csak ki. A VR-szemüvegnek köszönhetően nem kell a külső zavaró ingerekkel foglalkozni, a többi látogatót kerülgetni, nincs hangzavar. Olyan élmény, mintha zárás után lennénk egy múzeumban” – mondta Tarr Hajnalka, a kiállítás egyik kurátora, és az Autistic Art Alapítvány művészeti programjának vezetője. 

A kiállításon megjelenő rajzok az Autistic Art Alapítvány művészeti programjának keretében készültek. Az alapítvány 10 bentlakásos autista lakóotthont támogat, ezek közül 6 otthonban egy különleges művészetterápiás foglalkozás is működik.

Autizmus mint metafora kiállítás:

Autizmussal élő alkotók: Bihari László | Farkas Ádám | Lakatos Renáta | Stadtmüller Tamás | Szappanos István | Varga Máté | Vedres Dávid | Vreczenár Viktor

Kiállító művészek: Bálványos Levente | Benczúr Emese | Borsos Lőrinc | Böröcz András | Igor és Ivan Buharov | Csontó Lajos | Csörgő Attila | Eperjesi Ágnes | Erdélyi Gábor | Fischer Judit | Gál András | Gerber Pál | Gémes Péter | Halász Péter Tamás | Jovánovics Tamás | Káldi Katalin | Keserü Károly | Koós Gábor | Köves Éva | Kristóf Gábor | Kútvölgyi-Szabó Áron | Maurer Dóra | Mátrai Erik | Megyik János | Melkovics Tamás | Molnár Vera | Perneczky Géza | Sági Gyula | Szabó Ádám | Szalay Péter | Szíj Kamilla | Szűcs Attila | Tarr Hajnalka | Tibor Zsolt | Tranker Kata | Türk Péter | Uglár Csaba | Varga Ferenc | Várnai Gyula